2011. augusztus 12., péntek

Csatolt rendszerek összeomlása

David Clarke 2008-as írásának szabad fordítása, amely azonban aktuálisabb, mint valaha – fordítás általam

A közelgő olajcsúcs várható következményeit sokan sokféleképpen képzelik. Vannak, akik szerint a társadalmunk és gazdasági berendezkedésünk drasztikus mértékű hirtelen összeomlására kell felkészülnünk. Jómagam már számos esetben hangoztattam, hogy nem osztom teljesen ezt a véleményt. Nyilvánvalóan számottevően meg fog változni az életünk, ez a folyamat azonban egy fokozatos lassú folyamat lesz – gondoltam sokáig. Egészen addig, amíg a véleményem részleges felülvizsgálatára nem késztetett egy jelentéktelennek tűnő közelmúltbeli esemény.



Munkahelyem belső számítógépes hálózata már egy ideje nem működött rendesen. Az emailjeimhez és az internethez való hozzáférésem teljesen megbízhatatlanná vált. A rendszer hol működött, hol nem: teljesen kiszámíthatatlanul billegett a „működő” és a „nem működő” állapot között. A két állapot közötti váltás mindig egy pillanat műve volt, ami arra figyelmeztetett, hogy egy rendszer összeomlási sebessége gyakorlatilag megegyezik annak „normális” működési sebességével. Az összeomlás „szélessége”, „mélysége” viszont egy sor olyan tényezőtől függ, mint pl. a rendszert érő terhelés, vagy a más rendszerekkel való összekötöttség, beágyazottság mértéke.

A probléma végül is megoldódott. Mint kiderült, az intranet egyik gépén sérült meg a hálózati kártya meghajtóprogramja, és ez okozta a rendszerhibákat.

Mindennek a hatására egy nagy kérdés merült fel bennem. Az internet protokollt eredetileg úgy tervezték, hogy egy olyan robusztus, redundáns és megbízható rendszert alkosson, mely akár még egy atomtámadás (és ezáltal a rendszert alkotó számítógépek tömeges kiesése) után is képes megőrizni a működőképességét. Hogyan lehetséges akkor mégis az, hogy egy az internet protokollon alapuló, több ezer számítógépből álló hatalmas rendszert egyetlen gép egyetlen szoftverének hibája így össze tudjon omlasztani?

A válasz egyszerű: költséghatékonyság.

Meg lehetett volna úgy is építeni a munkahelyi hálózatunkat, hogy az egy megbízható és reziliens rendszert alkosson. Ehelyett azonban a hálózat kialakításakor a (költség)hatékonyság, a takarékosság elve volt a fő szempont. Intranetünk, mint minden számítógépes hálózat, egymással szoros kapcsolatban álló, de alapjában önálló részegységek (alrendszerek) rendszere. A hatékonyság szempontja miatt a kiszolgáló alegységek mindegyike magas leterheltséggel működött. Így lehet az, hogy amikor egyetlen részegység egy részegysége elromlott, akkor nem volt, ami átvegye a feladatát, és a kialakuló zavar végül az egész rendszert működését felborította.

Mostanában sokszor figyeltem meg hasonló folyamatokat. Volt például tavaly egy jelentős áramszünet a városunkban. Egy délután, amikor az elektromos hálózat terheltsége a csúcson volt, egyetlen kis hiba összeomlasztotta az egész rendszert.


A homokdomb mint modell

A komplex rendszerek összeomlásának kérdésköre tudományosan is megközelíthető, és mindez érdekes összefüggések felismerésére vezethet. Az egyik kísérleti modellezési lehetőség mindannyiunk számára ismerős lehet, aki gyerekkorában szeretett a homokozóban játszani. Ehhez nem kell más csak egy kis vödör száraz homok. Építsünk egy kupacot felülről apránként adagolva a homokot. Egy idő után kisebb-nagyobb lavinák fognak képződni a kupac oldalában. Ezek sokszor egész kicsik, míg néha akár a kupac teljes egészére is kiterjedhetnek, és az egyes lavinák mérete és kiterjedése teljesen véletlennek, előrejelezhetetlennek tűnik.


A kérdés operatív megközelítésére Per Bak mutat egy példát a (magyarul sajnos nem hozzáférhető) „How Nature Works” (kb. „Így működik a világ”) című könyvében. Létezik egy kritikus lejtőszög, amelynél a homokkupac nem válhat meredekebbé. Ott indulnak be a kis lavinák, ahol ennél a szögnél meredekebbé válik a lejtő. Képzeletben színezzük pirosra homokkupacunk azon lejtőit, ahol már eléri a lejtő meredeksége a kritikus szöget. Egy ilyen színes homokdomb oldalán kis piros csápokként jelennének meg azok a területek, melyek már a lavina kialakulásának a határán vannak. Ha egy ilyen területre pottyantunk egy homokszemet, az elkerülhetetlenül lavinához vezet. Hogy mekkora lavinához, az a piros csáp méretétől függ. Ha egy csáp kicsi és elszigetelt, akkor az ott kialakuló lavina is kicsi és elszigetelt lesz. Ha azonban a piros területek behálózzák a homokdomb teljes felszínét, akkor várhatóan a lavina is nagy területet fog érinteni.

Ugyanez a megközelítés a munkahelyi hálózatunk működésének a megértésére is alkalmazható. Amikor egy hálózati útvonal túlterheltté válik (azaz „pirosra színeződik”), akkor egy jól megtervezett rendszerben a további forgalom automatikusan más útvonalak irányába helyeződik át. Ha a rendszerben vannak még redundáns útvonalak és tartalék erőforrások, akkor ez nem probléma. De a mi rendszerünk esetében ilyenek nem voltak. A néhány szóba jöhető alternatív útvonal ugyanúgy túl volt terhelve. És ahogy az összes lehetséges útvonal „pirosba váltott”, a következő „homokszem” hatására a rendszer összeomlott.

A folyamat részletes megértése nagyon fontos. Egy komplex rendszer összeomlasztásához négy fő lépésre van szükség:

  1. Készíts egy rendszert (pl. kisebb alrendszerek megfelelő hálózatba kapcsolásával)
  2. Ha a rendszer egy része túlterheltté („pirossá”) válik, akkor a hálózati kapcsolatok segítségével tereld a további terhelést a rendszer más, még tartalék kapacitásokkal rendelkező részei irányába.
  3. Folytasd mindezt egészen addig, amíg a rendszer minden része pirossá nem válik.
  4. Adj még egy kis terhelést a rendszerre.

Amikor a homokot szórtunk a kupacra, a homokszemek véletlenszerűen hullottak a rendszer különböző meredekségű részeire, és így a kialakuló lavinák megjelenése és mérete is véletlenszerűnek tűnt. Ha azonban monitorozni tudjuk a rendszer terheltségi állapotát (pl. látjuk, hogy a homokdomb mely részei váltottak már pirosba), akkor a terheléseket ügyesen a még tartalék kapacitásokkal rendelkező részekre tudjuk irányítani. Ily módon rövid távon elkerülhető a lavinák kialakulása. Hosszabb távon azonban ezáltal csak elodázzuk (és fokozzuk) a problémát, hiszen ahogy a rendszer egyre nagyobb része vált pirosba, előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik egy sokkal súlyosabb, a teljes rendszer romba döntésével fenyegető lavina kialakulása.

Vagy másképpen fogalmazva, ha a terhelések növekedésére a jövőben is számítanunk kell, további kapacitásokat azonban nem tudunk adni a rendszerhez, akkor érdemes elgondolkodni, hogy nem járnánk-e jobban, ha inkább hagyjuk kialakulni a spontán véletlenszerű kis lavinákat a pusztító nagy lavinák elkerülésének a reményében.

A világ pénzügyi piacain jelenleg (2008 januárjában – ford. megj.) tapasztalható helyzet szintén ezt az összefüggést tükrözi. A piac egy sor „befektetési terméket” hozott létre, melyek segítségével a jelzáloghitelezés kockázatai (és remélt hasznai) megoszthatóvá váltak. Ezen eszközök kereskedelme a különböző befektetők között a kölcsönös függések egy komplex rendszerét hozza létre a kockázatok elosztására. A termékeket megvásárló befektetők, úgy érezték, hogy biztos fedezettel rendelkező eszközöket vásárolnak. Nem vették észre, hogy mivel bizonytalan értékkel rendelkező adósságok alkotják a fedezetet, saját biztonságuk (fizetőképességük megőrzése, „túlterheltségük” elkerülése) érdekében további „tartalékkapacitásokat” (likviditást) kell biztosítsanak a hitelek esetleges csődjének esetére. A pénzügyi rendszer egyes szereplői észrevétlenül túlterhelődtek kockázattal, „pirosba váltottak”. Mindennek következtében a csődök formájában megjelenő terhelések most elkezdtek végiggördülni a pénzügyi kapcsolatok komplex hálózatán, összeomlással fenyegetve az egész globális pénzügyi/gazdasági rendszert.


Az emberiség energia-rendszere

Most ugyanezt az analógiát egy kicsit továbbjátszva, vizsgáljuk meg azt is, hogy mit jelent mindez az olajcsúcs és a globális energiahelyzet szempontjából.

Az elmúlt évtizedekben egyre a hagyományosan a kitermelés zömét nyújtó könnyű és édes kőolaj hozzáférhetősége kezdett kissé problémásabbá válni. Mintha megtorpant volna e hagyományosan csak „kőolaj” néven nyersanyag kitermelésének a növekedési üteme. Válaszképpen a szakma fokozatosan elkezdett kőolaj helyett „folyadékokról” (liquids) beszélni, melybe a kőolaj mellett már számos, egyre elterjedtebben használt kőolaj-helyettesítőt is beleértettek, mint pl. a cseppfolyósított földgázterméket (LNG), a kátrányhomokból finomított szintetikus üzemanyagokat, vagy a bioüzemanyagokat.

Mindez lényegében azt jelentette, hogy amikor a gazdaságunk „kőolaj-alrendszere” pirosba váltott, akkor a növekvő folyékony üzemanyagigényünk kielégítése érdekében a terhelések egy részét más szektorok irányába kezdtük el átterhelni.
A terhelések egy részét például a bioüzemanyagok segítségével a mezőgazdaságra vezettük át. A mezőgazdaság és az energiaszektor már korábban is össze volt kapcsolva, hiszen a traktorok üzemanyagot fogyasztanak, így a modern nyugati mezőgazdaság leállna üzemanyag nélkül. A bioüzemanyagok megjelenésével a függés kétirányúvá vált. Képletesen szólva: amíg korábban olajat használtunk arra hogy élelmiszert állítsunk elő, ma már élelmiszert használunk arra, hogy olajat állítsunk elő (vagyis pontosabban helyettesítsünk).


A cseppfolyósított földgáz és kőszéntermékek további kapcsolatokat hoznak létre további lehetséges energiaforrások irányába. Ahogy ez a kapcsolat megerősödik, és újabb terhelések jelentkeznek, a kapcsolt rendszer bármelyik komponensében bekövetkező hiány a rendszer további komponenseiben is hiányokat idézhet elő. Sőt bizonyos mértékig mindez már be is következett.

A kátrányhomok, a bioüzemanyagok és még néhány további helyettesítő nagy területre kiterjedő intenzív előállítása egy további meglepő kapcsolatot hozott létre az energiaszektor és a környezet állapota között. Ez a kapcsolat számos formát felvehet, de az alaphelyzet miden esetben ugyanaz. A könnyű és édes kőolaj sokkal koncentráltabb, tisztább és hatékonyabb energiaforrás, mint a szóba jöhető alternatívák. Ennek megfelelően adott mennyiségű kőolaj kiváltása lényegesen nagyobb környezetterheléssel jár (pl. vízszennyezés, CO2 kibocsátás, élőhely-pusztítás formájában). Ez az új kapcsolat további fenyegető visszacsatolásokat jelenthet az egész rendszerre nézve. Amennyiben például a kőolaj-helyettesítők fokozódó használata környezeti katasztrófához vezet, akkor ez a mezőgazdasági termelés, az energetikai infrastruktúra, vagy a gazdaság egészének állapotán keresztül további alrendszereket billenthet át nem működő állapotba.

A pénzügyi-gazdasági rendszer kiemelt szerepet játszik ebben az egész folyamatban. Ha az energiaszektor, a mezőgazdaság és a környezet egy nagy komplex rendszer három fontos alrendszerének tekinthető, akkor a globális pénzügyi rendszer egyszerre tekinthető állapotfigyelő (monitorozó) eszköznek és a kommunikációs csatornájának ebben a rendszerben. A pénzügyi rendszer egyik fő feladata hogy jeleket továbbítson a gazdasági élet szereplői között, és koordinálja a korlátozott mértékben rendelkezésre álló erőforrások elosztását a mindig nagy bőségben jelen levő lehetséges felhasználási célterületek között. Ha ez a rendszer nem működik rendesen, akkor nem remélhetjük, hogy más alrendszerek (pl. az energiaszektor) kapacitásproblémáira időben és megfelelő mértékű erőforrások hozzárendelésével (beruházásokkal) reagáljon a világ.

Ha a nagy rendszer valamely részében „túlterheltség” alakul ki (pl. egy földgázmező hirtelen kiesésével a gáztermelés hirtelen lecsökken), akkor a pénzügyi rendszer az árak hirtelen változásával jelzi ezt a változást. A rendszer más részei ekkor, ha tudják, átveszik a terhelés egy részét (pl. a világ más részeiről próbálnak gázt szerezni, biogáz-üzemeket hoznak létre, vagy gázüzemű erőművek helyett más típusúakra helyezik át az áramtermelés súlypontját). Az internet protokollal összehasonlítva azonban ez a rendszer sokkal megbízhatatlanabbul működik. A rendszer tehetetlensége gyakran túl lassú válaszokat eredményez. A zajok mennyisége nagy, a jelek sokszor elvesznek a gazdasági ciklusok, stb. által okozott zajokban. A hibás üzenetek nem kerülnek felülvizsgálatra és korrekcióra, és így tovább.


Az összeomlás sebessége

Az eddigiek fényében világos, hogy a kapacitásokat meghaladó energia-igények önmagukban várhatóan nem vezethetnek a rendszer azonnali összeomlásához. A maximális kapacitáson működő olajkutak egyszerűen csak továbbdolgoznak maximális kapacitáson. Ahol mindez első körben problémákat okoz, az a világ pénzügyi gazdasági rendszere. A kereslet és kínálat egyensúlyának felborulása olyan jeleket indít el a gazdaságban, melyek a terhelések egy részének áthelyeződéséhez vezetnek, ameddig ez lehetséges. A fennmaradó feszültségek a terhelések viszont torzítják és destabilizálják a pénzügyi rendszert, és hamis jeleket indítanak útnak. Mindennek eredményeképpen a kapacitások bővülésének vagy az infrastruktúra karbantartásának a hiánya természetesen az energiaszektor összeomlásához is vezethet. Ez azonban egy viszonylag lassú folyamat.

A nagy rendszer egyetlen részegysége, mely viszonylag gyors összeomlásra képes, az a pénzügyi rendszer. Viszont mivel ez az alrendszer biztosítja a működtetést és a kommunikációt a többi alrendszer számára, a pénzügyi rendszer gyors összeomlása símán maga alá képes temetni az egész nagy rendszert.

De vajon bekövetkezhet-e egy ilyen nagy hirtelen pénzügyi összeomlás? A kőolajtermelés hirtelen leállásához egy hatalmas, a 30-as évek nagy világválságánál jóval mélyebb összeomlás lenne szükséges. A pénzügyi rendszer sebessége nagyságrendekkel nőtt az elmúlt évtizedekben, de még mindig számos fék és ellensúly található a rendszerben, amelyek egy elharapódzó válságot segíthetnek idejében megállítani, vagy legalábbis lefékezni. A nagy gazdasági világválság annak idején több év alatt tudott csak teljesen elmélyülni. Még a mai elektronikus technológiákkal teletűzdelt világunkban sem várható azonban, hogy a globális pénzügyi rendszer egyik napról a másikra teljesen összeomoljon.


Az összeomlás szélessége

Az összeomlás továbbterjedését egyik alrendszerről a másikra annak mértéke, és a rendszerek közötti kapcsolat erőssége határozza meg. A kialakuló lavina annál szélesebb körű lesz, minél több egymással szorosan összekapcsolt alrendszer érte már el kritikus állapotot a folyamat elindulásának a pillanatában. Ez az a pont, ahol számomra ijesztővé kezdenek válni a dolgok.
A világ kőolajtermelése már egy ideje csúcskapacitáson dolgozik, ennek számos jele volt már. A világ élelemiszer-ágazata is óriási problémákkal küzd: a világ gabonakészletei rekord alacsony szinteken vannak, és a tartalékok további csökkenése várható. És mi a helyzet a környezettel? Többek között például az éghajlatváltozás folyamata jelzi, hogy a környezet is túl van már a „kapacitása” határain, és nem képes káros következmények nélkül befogadni az általunk kibocsátott terheléseket.

Az eddigieknek megfelelő perspektívában szemlélve mindez arra utal, hogy civilizációnk nagy rendszere már hanyatlásnak indult. Mind a három bemutatott kulcsfontosságú szektor már „pirosban van”, azaz elérte kapacitása határait. Ha feltehetjük, hogy e nagy rendszer karakterisztikus működési frekvenciája néhány év, akkor azt mondhatjuk, hogy az összeomlás már folyamatban van, és mindazok a látszólag váratlan változások, amelyeket most látunk és megélünk a világban, tulajdonképpen ennek a lassú de megállíthatatlan folyamatnak a tünetei.

Az összeomlás első feltűnő jelei, a pénzügyi rendszerben kell hogy jelentkezzenek. A kőolaj árának emelkednie kell – mint ahogy ezt láttuk is. Az élelmiszerek árának is emelkednie kell – mint ahogy ezt is láttuk. Erőteljes piaci perturbációk és ingadozások várhatók. A fokozatosan leértékelődő környezet „beárazására” tett kísérletek. Hmmmm…


Összefoglalás

Mindent összevetve, sajnos valóban reális lehetőség van egy széleskörű összeomlás bekövetkezésére. Még mindig fenntartom azt az álláspontomat, hogy egy hirtelen összeomlás nem valószínű. De egy már folyamatban lévő összeomlás is könnyen tűnhet hirtelennek, amikor egyszer csak észrevesszük azt és rádöbbenünk, hogy mi is történt.

Készült David Clarke 2008-as írása alapján, kisebb didaktikai és szerkezeti módosításokkal.


7 megjegyzés:

Pacsker - greenr,blog.hu 2011. augusztus 13. 13:22  

Fantasztikus munka! Köszönjük az emberiség nevében :)!

Czúcz Bálint 2011. augusztus 14. 11:19  

Hmm, most látom hogy ez a fordításom kikerült a Greenfo főoldalára, a vélemény rovatba. (Te voltál az, Pacsker? Akárki is volt, köszönöm!)
http://www.greenfo.hu/hirek/2011/08/13/az-osszeomlas-sebessege

EcoVitka 2011. augusztus 17. 12:15  

Bálint,
Köszi az írást. Épp ebben a témában olvasok egy könyvet, amit szívesen kölcsön adok, ha a végére értem: John Michael Greer, The Long Descent: A User's Guide to the End of the Industrial Age.

Még csak a könyv közepe táján tartok. Eddig arról beszélt, hogy az ipari civilizáció összeomlása elkerülhetetlen (köszönhetően többek között az energia függésünknek és a források elkerülhetetlen kimerülésének, a tartozáson alapuló "behallucinált" pénzrendszerünknek és a környezet állapot drasztikus leromlásának). Azonban történelmi példák segítségével megjósolja, hogy ez a összeomlás sokkal összetettebb lesz, mint azt mi gondolnánk. Leírja, hogy az emeriség szeret végetekben gondolkodni: az egyik (amit az ipari világ nagy többsége képvisel) a fejődésbe vetett végtelen hit (ergo, gond egy szál se, ők(?) és a technologia majd mindent megold), míg a másik verzió az apokalipszis, totális, hirtelen összeomlás. Szerinte a valóság valahol a kettő között van. Az összeomlás a világ teljes egészét nézve nem lesz hirtelen esemény, hanem inkább egy szakaszos hanyatlás, időszakos lokális mélypontokkal és felemelkedésekkel.

A könyv második felében stratégiákat vázol fel erre az akár több évszázadig is elhúzódó hanyatlásra való felkészülésre. Mint említettem, még csak a köny felénél tartok, de szeretném megosztani azt a pár gondolatot, ami kulcsfontosságú lehet abban, hogy ezt az átmeneti időszakot (amiben egyébként már benne vagyunk) élve megússzuk.
Érdekessége ezeknek a megoldásoknak az, hogy egy kicsit permakultúrásan hangzanak. Konkretan arra az alapelvre gondolok, hogy a "probléma megoldása maga a probléma".

Tehát a fő problémák:
- Csökkenő energia hozzáférhetőség --> használj kevesebb energiát
- Gazdasági hanyatlás --> válassz életképes szakmát
- Összeomló közegészségügy --> tégy a saját egészséged érdekében, előzd meg a bajt
- Politikai zürzavar --> Közösségi hálózatok létrehozása, ápolása

Ha az ember időben átérzi ezeknek a problémáknak a súlyát, akkor van lehetősége felkészülni egy közelgő szűkösebb életformára. Addig amig még megteheti. Amíg még van olaj, filléres energia.

Üdv,
Vitka

Czúcz Bálint 2011. augusztus 18. 0:55  

Szia Vitka!
Magam is szoktam olvasgatni ohn Michael Greer írásait a neten (pl. http://thearchdruidreport.blogspot.com/) És általában teljesen egyet is szoktam érteni velük. Nagyon nehéz helyzet ez amiben vagyunk. És valóban, a változás sok szempontból fokozatos lesz -- sőt ez a fokozatos része már elkezdődött. Abban is teljesen igaza van, hogy ha már egyszer vége lesz a globalizációnak és a világ újra kisebb részekre esik szét, akkor onnantól az események ezekben a részekben nagyon különböző módon fognak lejátszódni. Viszont ennek ellenére én eléggé biztos vagyok benne, hogy lesz egy fázisátmenet-szerű pont is, amit a nagy tömegek "az összeomlás pillanata"-ként fognak megélni. Ez mégpedig az a pont lesz, ahol a tömegek felismerik, hogy ami eddig volt, annak vége. És ettől alapjában megváltozik a viselkedésük, és ez lesz a döntő jelentőségű dolog.
Bálint

Névtelen,  2011. augusztus 18. 14:13  

Sziasztok!
Érdekes írás és működhetne így is a világ, de nem így működik...
Először is erősen biceg a hasonlat: Az IP protokollt nagykiterjedésű, távoli, esetleg városi méretű hálózatokra fejlesztették és nem helyi hálózatra. Esetében a fő gond az, hogy olyanra (is) ezt használják, amire úgy-ahogy megfelel, ám nem igazán való. Ebből adódóan a lavinafolyamatok lezajlása is másképp történik egy LAN(helyi), egy MAN (nagyvarosi) és egy világméretű (WAN) hálózatban.
A homokos hasonlat sokkal ötletesebb volt, ám ez csak a látszat-oldala a dolgoknak, amit fenntartani igyekeznek. Valójában ha már az írója elektromosságot hozott fel hasonlatnak, akkor a LAN helyett inkább egy erősen és negatívan visszacsatolt nagy erősítésű rendszerrel állunk szemben, ami emiatt igencsak nehezen képes megfutni akkor, ha azt a hangmérnökök nem akarják, szemben a cikkben hangsúlyozott pozitívan visszacatolt modellel!
Vagyis: A mezőgazdasági területek egy hatalmas része pl. az EU területén PARLAGON van hagyva és termi a gyomot, vagyis futja a vakciklusokat. A rendszer nemhogy túl nincs terhelve, hanem szándékosan vissza van butítva. Miért? Mert a földeket át kell játszani pár évtizeden belül okosan a nagyiparnak, aminek első lépése a spekulánsok sáskahadainak rászabadítása előtt a szükséges feltételek biztosítása. Az iparban hasonlókat láthattok: bezárnak pl. cukorgyárakat és mesterségesen teremtenek hiányt a szorgos kezek. Pirosban van -LÁTSZÓLAG-, de miért is? Nem a fizika valós törvényei miatt, hanem mert egy hatalmi réteg szándékosan ott tartja. Bármikor átválthatna zöldre, csak egy tollvonással a kvótákat kellene eltörölni és a kisvállalkozói, illetve a paraszti réteget szintén pár tollvonással a betarthatatlan törvények helyett élni és alkotni hagyni kb. 5..10 esztendőre. Ám nem teszik. No erre mondtam a negatív visszacsatolásos példát. Az olajiparban is hiszitek/nem hiszitek, szintén erős visszacsatolások működnek, (nem véletlen az arab világban történő "demokratikus rend biztosítását, fenntartását" célzó katonai beavatkozások, vagy a háttérben folyó lefizetéses és zsarolásos lobbitevékenységek) amikkel a gazdaság évtizedeken keresztüli folyamatban átállhat a fosszilisről az alternatív üzemanyagokra.
Nem azért drágul az olaj, mert annyira fogy, hanem azért, mert az árát erősen és szigorúan, - előre megtervezetten így szabályozzák.

Föld van dögivel. A génkezelt, speciális növényekkel, a szemétre se való mérgező szójával meg nem megetetni kellene bennünket és az álatlunk elfogyasztott szerencsétlen állatokat, hanem naftát csinálni belőle. Mégis fordítva teszik: Nafta nem géngekezelt kukoricából lesz, mi meg esszük a mérgezett vackokat. Nem érdekes? :)
Összességében tehát: Ne legyenek illúzióink, hogy a gazdaság spontán működő, holmi agyatlan és gerjedékeny folyamatkupac lenne. (Bárcsak úgy volna mert meggyőződésem, hogy hosszú távon az lenne a jobb az emberiségnek...) A folyamatok bizony előre megtervezett, gondosan leszimulált módon, erőteljes, a teljes gazdaságot mikro és makroszinten is lépten-nyomon át-átszövő fékekkel van telenyomva. Omlékony homokkupac helyett egy finom üvegszövettel mindenütt átszőtt, cementtel erősített, kompozit szerkezet ez. Higyjétek el, ez jórészt csak akkor, ott és annyira fog leomlani, amennyire az a forgatókönyvben szerepel. Omlani időnként persze mindenképpen kell neki tervezetten is. Csakhogy nem spontánul és magára hagyottan, hanem úgy, ahogy a forgatókönyvírók elképzelik és nem pedig úgy, ahogy mi gondoljuk.
Lásd pl. Balkáni lőporoshordó, két világháború, világgazdasági (v)álság, stb, stb...

Üdv.:
Norbi.

Czúcz Bálint 2011. augusztus 20. 17:28  

Kedves Norbi!
Sajnos ellent kell mondjak Neked. Sok konkrét részlettel vitatkozhatnék azok közül, amiket felsoroltál, de engedd meg, hogy csak egy központi elemre fókuszáljak. A soraidat végig az a feltételezés hatja át, hogy vannak valakik a színfalak mögött, akik igazából irányítják a folyamatokat. Ez nagyon nem így van. Régen sem így működött a világ, ma sem így működik. Értsd jól: mindig is voltak nagyhatalmú szereplők a világ politikai-gazdasági játszóterén, akik természetesen a saját többi-kevésbé leplezett érdekeik és világfelfogásuk mentén próbáltak élni a befolyásukkal. Ilyenek voltak és vannak. Ám, mint minden szereplőnek, nekik is nagyon korlátozott a mozgásterük. Miért? Mert a rendszer, amiben "kavarnak" önszabályozó.

A részleteket majd mindjárt, egy következő bejegyzésben mondom el. Illetve akkor, amikor elkészül. Addig is javaslok egy kis olvasnivalót egy méltatlanul kevéssé ismert csodálatos gondolkodótól: http://atermeszettorvenye.blogspot.com/2009/09/egy-konyv-mindenkinek.html

Unknown 2014. február 10. 23:59  

Norbi rátapintott egy lényeges pontra a "civilizált" világunk nem a természet szabályi szerint működik, hanem egy szűk réteg által kreált önérdekű, pillanatról pillanatra változtatható szabályai szerint. A "hangmérnökök" a kamatok és a pénz megfelelő irányába áramlásával szabályozzák a "társadalmi eseményeket" Ha egy meghatározó szereplő nem lenne partnerük az általuk kívánt szabályozásban azt kiiktatják. Ilyen volt Kennedy elnök, Diana hercegnő vagy a "lezuhant" Lengyel kormánytagok. Így működik a finomhangolása a jelenlegi társadalmunknak és ezt figyelembe kell venni ha reálisan szeretnénk megérteni mit tarthat a jövő a számunkra.
Victor

Megjegyzés küldése

  © Blogger templates The Professional Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP